Az időskori szédülés életminőségre kifejtett hatása

Összefoglaló. Bevezetés: A szédülés időskorban gyakori panasz, amely jelentősen befolyásolja az életminőséget. Háttere sok esetben multifaktoriális, egyes esetekben azonban jól meghatározott ok kimutatható. Célkitűzés: Kutatásunk célja az időskori szédülő populáció panaszainak, valamint életminőségének felmérése volt. Anyag és módszer: Kutatásunkba 36 (13 férfi, 23 nőbeteg, átlagéletkor ± SD, 72,78 év ± 4,6), Otoneurológiai Ambulanciánkon szédülés miatt vizsgált, 65 év feletti beteget vontunk be. Ők az általunk összeállított, panaszokkal és rizikófaktorokkal kapcsolatos kérdőív mellett a Dizziness Handicap Inventory-t is kitöltötték. Az utóbbi alapján meghatározható volt az életminőség-romlás, illetve annak mértéke. A statisztikai elemzést az IBM SPSS V24 szoftver segítségével végeztük, Mann–Whitney U-teszt és khi-négyzet-próba alapján. Minden esetben p<0,05 értéket tekintettünk szignifikáns különbségnek. Eredmények: A leggyakoribb diagnózisként a Ménière-betegséget, valamint a centrális vestibularis eltéréseket detektáltuk. A betegek visszajelzése alapján a szédülés volt a legdominánsabb tünet, amely a leggyakrabban órákig, illetve napokig tartott, és fele arányban volt forgó jellegű. Emellett a fülzúgás, a halláscsökkenés, valamint a vegetatív tünetek is dominánsak voltak. A leggyakoribb társbetegségek közül gyakoriságuk miatt kiemelendők a mozgásszervi, illetve szemészeti eltérések, a hypertonia, valamint a pszichiátriai betegségek. A betegek 77,8%-a jelzett valamilyen mértékű életminőség-romlást, és kiemelendő, hogy 30%-uk a súlyos kategóriába esett. A Dizziness Handicap Inventory kérdőívek alapján a fizikális, funkcionális, valamint emocionális részpontszámok hasonló értéket mutattak. Következtetés: Az időskori szédülés lényeges a beteg romló életminősége szempontjából. A társuló komorbiditások mellett a háttérben álló vestibularis eltérések kizárása, illetve diagnosztizálása fontos feladat. Ennek függvényében tervezhető a terápia, amely kapcsán a kísérő tünetekre is fontos hangsúlyt fektetni. Így az érintett betegek életminősége javítható. Orv Hetil. 2021; 162(47): 1891–1896. Summary. Introduction: Vertigo is a common complaint in elderly, which has significant influence on the patients’ quality of life. In many cases its background is complex, although, in some cases specific diagnosis can be made. Objective: Our study aimed to analyze the symptoms and quality of life of old-age vertiginous population. Material and method: 36 patients (13 males, 23 females, mean age ± SD, 72.78 years ± 4.6) over 65 years, examined due to vertigo at our Neurotologic Department, were enrolled. A questionnaire including questions regarding the symptoms, risk factors, along with the Dizziness Handicap Inventory was used. Statistical analysis was carried out using IBM SPSS V24 software. Mann–Whitney U and chi square tests were used. Statistical significance was defined as p<0.05. Results: Ménière’s disease and central vestibular disorders were found as the most frequent diagnoses. Vertigo was the most tormenting symptom, which usually lasted for hours or days, and was defined as rotatory in 50%. Tinnitus, hearing loss and vegetative symptoms were also dominant. The most frequent comorbidities were musculoskeletal disorders, hypertension, ophthalmological diseases and psychiatric disorders. 77.8% of the patients have reported worsened quality of life, of which 30% was detected as severe. Based on the Dizziness Handicap Inventory, physical, functional and emotional scores showed similar results. Conclusion: Vertigo in elderly is important due to its influence on patients’ quality of life. Besides comorbidities, the diagnosis of vestibular pathologies is of great importance. Therefore, therapy planning is possible, and patients’ quality of life can be improved. Orv Hetil. 2021; 162(47): 1891–1896.

Energy exchange: how we can personalize obesity therapy

Obesity is a consequence of chronic energy imbalance when energy intake constantly exceeds expenditure, which leads to excess white adipose tissue accumulation. Effective treatment of obesity requires accurate measure of calories intake and expenditure, as well as related behavior to understand how energy homeostasis is regulated and evaluate the effectiveness of the measures taken. The greatest interest is to study features of energy metabolism in various forms of obesity. It is necessary to create an evidence-based, personalized approach to diet therapy and to increase the effectiveness of weight loss measures. Modern studies have shown that the use of indirect calorimetry in obesity treatment programs leads to greater weight loss compared to traditional diet therapy planning based on calculated formulas.